A mediterrán diéta

Amennyiben szeretnénk igazán délies ételeket fogyasztani a diétánk során, akkor érdemes a mediterrán diéta mellett dönteni. E diéta során kitűnő fogásokkal találkozhatunk, így valóban örömmé válthat a fogyás. Ezenkívül a mediterrán diéta bizonyítottan csökkenti a stroke és a szívinfarktus kialakulásának esélyét, derült ki az amerikai Harvard Egyetem Közegészségtani Intézete által végzett kutatásból. A kísérlet során arra az eredményre jutottak, hogy a szívinfarktus kockázatát 23 %-kal, a stroke rizikóját 13 %-kal képes csökkenteni a mediterrán diéta. (Ezeket az összefüggéseket 20 éven keresztül vizsgálták közel 75 ezer résztvevő bevonásával.)

mediterran-dieta

De mi is az a mediterrán diéta? Melyek az alapelvei?

  • Az ételeket inkább nyersen, mint főzve fogyasszuk, ha megtehetjük, mert így több vitamin marad bennük.
  • Sok zöldség és gyümölcs szerepel ebben a diétában. Legyünk változatosak: minél többféle zöldséget, gyümölcsöt fogyasztunk, annál többféle vitamin jut a szervezetünkbe.
  • Kevés húst fogyasszunk. A fehérjét inkább zöldségekből, magvakból, babból pótoljuk hús helyett.
  • Iktassunk húsmentes napokat az étrendbe, de azért fogyassunk fehér és vörös húsokat is. Az a fontos, hogy mértékletesek legyünk!
  • Együnk sok halat! Omega-3 zsírsavban igen gazdag, mely hozzájárul a mentális frissességhez.
  • A mediterrán diétát igazán egyszerű követni, nincsenek benne extremitások, az ételek elkészítéséhez szükséges hozzávalókat bárhol be lehet szerezni

A telített zsírok helyett a telítetlen növényi olajokat részesítsük előnyben.

A rostok gátolják az elhízást, és megakadályozzák az energiát adó tápanyagok gyors felszívódását, a Mediterrán étrend pedig kellően rost gazdag, így csökkenti az elhízás veszélyét és elősegíti a súlytöbblet leadását.

A mediterrán étrend része a rendszeres, napi 2-3 dl vörösbor elfogyasztása, melynek flavonoid-tartalma csökkenti az érelmeszesedés előfordulását, így érrendszervédő hatású. 

Termékek diétázóknak ITT

Kókuszzsír 1000ml(Kókuszolaj 1l Bio Egészség Kft)

Kókuszzsír 1000ml (Kókuszolaj 1l Bio Egészség Kft)

A kókuszzsírt, vagy más néven a kókuszolajat a kókuszpálma érett húsának megszárításából és kisajtolásából nyerik.

Ár: 1820 Ft
Megnézem

Multi 4U Eritrit 1000g

Multi 4U Eritrit 1000g

Nulla kalóriás, növényi eredetű, természetes édesítőszer. Glikémiás indexe 0, nem emeli meg az inzulin- és vércukorszintet.

Ár: 2495 Ft
Megnézem
Még nem érkezett értékelés. Légy te az első!